Kivonul a Romániában legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) az Európa-barát pártok koalíciós tárgyalásairól, de kész megszavazni egy jobboldali kormányt – jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu pártelnök.
Romániában egyre kaotikusabbá válik a politikai helyzet, miután múlt hét pénteken az alkotmánybíróság eltörölte az elnökválasztás november 24-i fordulójának eredményét, és a teljes elnökválasztási folyamat megismétlését rendelte el. December 1-jén parlamenti választásokat is tartottak, amelyek a mérsékelt erők visszaesését és a szélsőjobb előretörését hozták. Az eredmények nyomán a mérsékelt pártok koalíciós kormányzásban állapodtak meg, ez azonban még jobban kiélezi az ellentétet a Nyugat-párti erők és az Oroszországgal szimpatizáló szélsőségesek között. Bár egyelőre viszonylag békés mederben folynak az események, már vannak arra utaló jelek, hogy akár erőszakba is torkollhat a helyzet: társaival együtt ugyanis hétvégén a rendőrség elfogta a szélsőjobboldali, győztes elnökjelölt, Călin Georgescu testőrségének állítólagos vezetőjét, aki fegyverekkel útra kelve a rend megzavarására készülhetett Bukarestben.
Marcel Ciolacu május elsejei üzenetében egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottak - számol be az Infostart.
Tőzsdei manipulációval vádolták meg és feljelentették az ügyészségen hétfőn a román jobbközép ellenzéki pártok Marcel Ciolacut a - Románia által végül megnyert - Verespatak-ügyben, amiért a szociáldemokrata miniszterelnök február elején úgy nyilatkozott, hogy Romániát akár több milliárd eurós kártérítésre is ítélhetik az aranybánya-beruházás meghiúsítása miatt.
Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája - jelentette ki kétnapos székelyföldi látogatása végén, szombaton Marcel Ciolacu román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Kovásznán, pártja megyei szervezetének tisztújító gyűlésén.
A bukaresti vezetők és állami intézmények Románia feltétel nélküli, további támogatásáról biztosították Ukrajnát a háború kitörésének második évfordulóján.
Idehaza a vártnál magasabb infláció csak a forintot mozgatta meg.
Nem ujjongnak az ötletért.
A munkaerő felvételt is korlátozni fogják.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Amerika szeirnt jó irányba haladnak a dolgok.
A tervek szerint 5 milliárd dollárt vonhat be a cég.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?